A sétaút, túraút, Várong községen keresztülvezetve egy szép, Tolna és Somogy megye határán elterülő tájon visz bennünket, hogy mindennapi gondjainktól szabadulva, a természetet élvezve gyönyörködjünk a környezetben. Sétánk közben bepillanthatunk a falu életébe, beszélgethetünk az itt élő emberekkel, megpihenhetünk egy-egy számunkra kellemes helyen. A faluban megállhatunk a falu szülöttének, Takács Lajos néprajztudósnak a szülőháza és emléktáblája előtt, megtekinthetjük a katolikus templomot, amely az 1750-es években épült barokk stílusban, ellátogathatunk a falu egyik érdekes alakú utcájához, amit mi, helyiek „Küszögnek” hívunk, láthatjuk a Faluházat, amely a közösségi rendezvények színhelye. Ennek az utcának a lezárója az önkormányzati épület, amelynek emeletén panzió várja a pihenni, horgászni, vadászni vágyó vendégeket. A túrautat végigjárhatjuk gyalog, lovon, kerékpárral, mert csak nyugodt, lassú haladással tudjuk igazán élvezni mindazt, amit a táj, a természet kínál számunkra. Gyalogosan le-letérhetünk a patak partjára, hogy közelről is megcsodáljuk növényeit, virágait, vízi állatait. A panzióban megrendelésre étellel, itallal is ellátnak bennünket. Kívánunk kellemes sétát, időtöltést, lélekben és testben való felfrissülést, szerencsés visszatérést. Sétánk eligazodásához segít az ismertető táblán található térkép, ahol számok jelölik a további táblák helyét. Köszönetet mondunk a Soros Alapítványnak, amely anyagi támogatásával lehetővé tette ezen sétaút kialakítását, s mindazoknak, akik részt vettek megvalósításában. (2000. aug.)
 
 
Honlapunkat a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Turisztikai Hivatala támogatásával készítették az alkotók